Neighbours of Destiny

Hát akkor kezdetben feltennék pár kérdést az olvasóknak.Nincs olyan nap hogy ne szembesülnénk önmagunkkal.De az amit látunk az mennyire is valóságos?Mennyire torzítjuk el azt a tükör képet,azért hogy jobbnak lássuk magunkat,szebbnek ezzel jót téve lelkünknek,hisz az oly törékeny.Mit látunk mi és mit látnak mások?Ha tehetnénk hány alkalommal is kísérnénk végig magunkat külső szemmel,legalább csak 1 utcára..?Magamból kiindulva nagyon sokszor már csak az a kérdés hogy ez a normális vagy csak én vágyom a skizofrénia tüneteire?:D:)

 Tudjátok mi az ami meghatározza egy napunkat?Mi határozza meg hogy milyen kedvünk van és hogy mit várunk attól az adott naptól?Csak gondoljatok bele,reggel felkelsz,felöltözöl,fogmosás stb minden apróság és akkor történik valami indulás előtt ami meghatározza a napunkat...Ez az esemény nem más pedig mint amikor meglátjuk magunkat.Amikor indulás belepillantunk egy tükörbe és meglátjuk önmagunkat.Ilyenkor sok minden futhat át az agyunkon.Mondok egy példát:

'Hmm jól nézel ki öreg,a hajad tuti,öltözködés 5-ös,csillogó fogak,na akkor csapjunk bele a napba.'

És akkor most jön az ellen példa: 'Úr isten,hogy nézel ki már megint.....hogy néz ki a hajad..na mind1 indulni kell'

Ha jobban belegondolunk ez alatt a fél perc alatt elválik hogy milyen kedvel csapunk bele a napba.Lehetünk egész nap idegesek a külsőnk miatt,feszültek,negatívak,befordulhatunk.De lehetünk pozitívak,nyitottak,jó kedvűek és rugalmasok, és kellően magabiztosak.Hisz magabiztosság nélkül sajnos könnyen elveszünk.És lassacskán eljutunk a következő részhez.

Mennyire is látjuk a valóságot és mennyire azt amit szeretnénk?Milyen mértékben torzul a látásunk,azért hogy jobbnak lássuk magunkat?Ezek a kérdések elég sok mondatot hagynak maguk után.Számtalan olyan emberrel találkozunk,akinek a látás módja már annyira torz,hogy teljesen értetlenek vagyunk.Ilyenkor feltesszük a kérdést hogy 'vajon látja magát?',vagy csak azt látja amit szeretne.Elhiteti magával hogy ő egy jól néz ki,ő egy koronázatlan király és övé a világ.Mondok nektek egy tökéletes példát akit talán mindenki ismer.Gondoljatok bele a 'megasztárba'...mennyien jelentkeznek és mennek el úgy,hogy nekik jó a hangjuk.Ők hallják magukat,ők énekelnek és szerintük jól.De fel kell ismernünk hogy ez torzítás.A valóságot torzítják a saját szemlélet módjukra.És akkor még egy kérdés felmerül...ők ezt hogy élik át?Ők hogy látják és hallják önmagukat?

Ha ezt tudatosan elismerjük,akkor felmerül a kérdés....Akkor vajon hogy látnak engem?Én is torzítom a tükörképem ezzel segítve önmagam?Ezt a kérdést én már sokszor feltettem önmagamnak,de az az igazság hogy soha nem jutottam a végére.És akkor ezzel eljutunk utolsó pontunkhoz,ami engem leginkább izgat.Mi lenne akkor ha,láthatnánk önmagunkat egy kis időre.Mi lenne akkor ha külső szemmel kísérhetnénk végig csak 1 napunkat is.Mennyivel egyszerűbb lenne döntést hoznunk önmagunkkal  kapcsolatban ,ha láthatnánk magunkat kívülről.Akkor talán biztosan választ kapnék a kérdésemre, hogy---->Ez valóban 100%-ig én vagyok,az amit én is látok a tükörben?:)

Ma újra láttam őt,
Kinek nevét kőbe véstem.
Kit szeretnem nincs idő,
Mert tudom, már elkéstem 

Árván terül el előttem az utca
Nincs benne élet, így hallgatag,
S csak állok és nézek jól tudva:
A szellemek örökké hallgatnak.

Szívembe markol a fájdalmas üresség
Lelkemet tépi, marcangolja,
Sikolyaim hiába, nagy itt a süketség
S lassan feladja, ki amúgy harcolna.

A bánat fátyla terül bús arcomra
Jelezve: „Fiam, ez csak egy ábránd!
Ki szemét lehunyja, nem jár a valóba.”
De én csak lépek egyet, új utat járván.

Szürkébe borulva sirat az égbolt.
Egy felhő nem bírja, elejt egy könnyet
Ezzel zúdítva rám záport és tébolyt,
S elsírom magam, de csak nem lesz könnyebb!

Fekete emlékek tódulnak elmémbe
Mikor előttem feküdt hófehér sírod,
Egy rózsakoszorú éltedet remélve
Felém hullajtott egy törékeny szirmot.

E remény az, mi tovább él bennem
Az eltévedt szirom tán nem tévedett oly nagyot!
Ma belém nyilallt egy érzés: Itt kell még lenned!
S megláttam ekkor gyönyörű arcod.

Tündéri ragyogás teljesen átjárta,
Elmémbe ettől szokatlan fény villant.
De elmúlt a hatás, én meg az utakat járva
Kereslek, de tudom: a pillanat elillant.

Torkomba szorul egy átkozott gombóc
Ennyivel fogadván a megrázó csapást,
S kezdem eltűrni a csendes, megfojtó
Gonosz, rút, fekete kaszást.

Egy fehér toll hull alá, s szárnyak rebbennek
Egy fénysugár hatol az égbolton át,
Felnézek, s látom egyetlen szerelmem
Glóriát hordván, mint holmi koronát.

Túlvilági ragyogás, hisz már egy angyal;
De arcán éppúgy a földi mosoly.
Szerető tekintete ismét betakar,
S álomba ringat, mint tette oly sokszor.

Ma újra láttam őt,
Már tudom: Köztünk jár.
Mögötte a világ fehérbe öltözött,
S életre kelt minden szál virág.

Az antiszociális személyiségzavarról akartátok, hogy írjak, de én belevettem a szociopata-antiszocializmust is. :) Ez nem lesz egy remekmű, de mentségemre szóljon, a téma nehéz volt. Inkább Spartacusnak ajánlottam volna filozófiai célokra. :)

Érzelmeink hálója annyira kusza
Elmerülünk bennük, s van, hogy nem lelünk az útra
Nem tudjuk mi legyen, tovább merre menjünk?
Megállunk, várunk, s van, hogy rosszul cselekszünk 

A többi csak nevet, beszél vagy játszik,
Céljuk értelmetlen, de mind a másikra vágyik
Nem értem én ezt, miféle érzelem?
Egymás nélkül élve oly nagy a félelem. 

Nem tudom mi ez, nekem nincs szükségem rájuk
Ostoba bábok, kikkel csak elérjük a vágyunk
Nem szeretem őket, de nélkülük nem vagyok
Sokra vihetem még, ha ezzel fel nem hagyok 

Szemébe nézek egynek, benne furcsa ragyogás
Tekintete szikrázó, egy teljes lelki vallomás
Elárul mindent, már nincs is semmi rejtély
Kezet nyújt felém, itt a sikerre az esély  

Köztük vagyok én is, most már én is nevetek
De közébük tekintek, mikor nem figyelnek
Ezer szó is száll, ám nincsen mondandója
De ők csak kacagnak, mint egy nagy titok tudója  

Egy kör közepén állok, ők mind körülöttem
Én magányosan, ők mind boldogságban fürdötten
Gyűlölöm mindet, az összes hiszékeny és ostoba
De én irányítalak, így te hullasz majd a porba!  

De a fényben élünk mi, hol létezik barátság
Mind tudjuk, hogy a magány érzelmi barbárság
Megöli a gyengét, az erőst letaszítja
S egy végzetes lökéssel a szakadék felé hajítja  

Nézd azt a szegényt, ott áll egyedül
Vajon mi érhette őt, hogy a magányba menekül?
Segítsünk rajta, szüksége van ránk
Ne csak álljunk itt észvesztetten, bambán  

De szemébe nézve rögtön megdermed mindünk
Tekintete más, ijesztőbb mint hittük
Hideg, fürkésző, esze biztos fürge
Ennyit jelez nekünk a lélek oly bölcs tükre  

De ki hinné el róla, hogy bárkinek is árthat?
Csak nem volt barátok közt, így nem tudja mit várhat
Kezet nyújtunk felé, lépjen bátran közénk
Tudatlanul hozunk ezzel magunkra örvényt

Szállnak a jó viccek, folyik itt a csacsogás
Ám lelkében csak nem szűnik az a furcsa vacogás
Nem jut el hozzá semmiféle meleg,
Egy érzelem sem, melytől másabb lehet

Végül megenyhül, mosoly terül arcára
De hideg ez és számító, nem vagyunk hát a társa
Csak bajt hoz számunkra, hisz észre nem vesszük
A baljós jeleket, mellyel minden remény megszűnt.  

Vannak emberek, kik a magánynak élnek
A kapcsolatok nekik szinte semmit nem érnek.
Annyi ember van, ki segítséget ajánlgat
De csupán báb lesz számára kivel kedvére babázhat.

Kaptam egy izgalmas témát,melyet elkezdtem már boncolgatni.Témájának lényege az hogy mindeki a boldogságra törekszik,ezr felfoghatjuk egy útnak mely kis és nagy dolgokból állnak össze.Sokan elfelejtik a kis dolgokat és egyre kevésbé értékelik ezeket.Aki a kis dolgokat nem értékeli,az talán a nagy dolgoktól is távolabb kerül és ezzel együtt a siker is egyre messzebb?

Hát nézzük mire jutottam,jó olvasást!!:)

Hm..na igen,ez egy okos gondolat menet de ez annyira tág dolog hogy ez valóban maga után fog hagyni pár sort....:))

ha csak kiindulunk abból hogy annyi félék vagyunk és annyiféle ként élünk hogy ezeket a kis és nagy dolgot már teljesen össze...mosódnak,de ebben az esetben vegyünk egy konkrét személyt és boncoljuk azt.Valóban mindenki arra törekszik hogy boldog legyen de a boldogság nem csöppen az ölünkbe,vagy mégis?....Mi van akkor ha a boldogságért nem feltétlenül kell átverekedni magunkat a kis dolgokon?Mi van akkor ha én megnyerem holnap az 5-ös lottót?Szerintem sok emberbe felmerül az hogy,miért örüljön a kicsinek ha a nagyot is megkaphatja?Ha ebből indulunk ki akkor lassan eljutunk oda hogy a kis dolgok már nem is számítanak annyira...nem a bejárt út a lényeg hanem a bejárt út vége...sokan elfelejtenek közben gyönyörködni a tájban és ezáltal sok mindenről lemaradnak:) Ebben az esetben beszélünk a boldogsághoz vezető útról....Ez a dolog igazából az ember jelleméhez is nagyon kötődik.Az élet felfogásán amik kialakultak benne az évek során.

De most foglalkozzunk a konkrét dolgokkal.Említetted azt hogy üresek lesznek és nem érnek el sikereket.Azaz igazság hogy manapság a siker,a boldogság és az egyfajta 'üresség' nem feltétlenül kapcsolódik egymásnak.Az ember sokféle sikert elérhet élete során.Elérhet a szerelemben,a munkájában,családjában,baráti társáságban,sportban,akár egy ebéd készítés során és még sorolhatnám...:) Maga a siker egyfajta boldogságot ad nekünk.Amikor feltesszük magunknak alvás előtt azt a kérdést hogy 'jó nap volt ez a mai?megérte felkelni?sikeres volt?' ha a válasz igen,akkor boldogak vagyunk,mosolygunk egyet és alszunk.Ezzel csak azt akartam bizonygatni is hogy,nem jelenthetjük ki egy emberre azt hogy ő sikertelen,hisz megannyi sikerben lehet része ami által egyfajta boldogságot ér el.Na most ez az üresség..EZ az ami elég nehéz szó ebben a témában..Hisz,kit nevezhetünk üresnek..Aki teszi a mindennapjait,bemegy dolgozni,haza megy,alszik és másnap ugyanúgy teszi ezt...A napok összemosódnak és értékét vesztik...

De tudjátok hogy mi a nagy büdös igazság?...Hogy ez elől nem lehet elbújni...Arra törekszünk hogy beszínezzük napjainkat és legyen valami ami plusszot ad...de sajnos be kell ismernünk hogy igenis lesznek üres napjaink,üres perceink,üres heteink....És lesznek olyan dolgok amiket már nem fogunk értékelni úgy mint azelőtt...lesznek olyan kis dolgok amik mellett már elsiklunk..Részben ez lehet a mi hibánk de nagy részt sajnos nem a mi hibánk...ezt teszi velünk a rendszer,az ország,a világ.Az a szomorú igazság hogy elfelejtünk lassan örülni.És ez sajnos nem választás kérdése....Minden dolog mögött van egy másik dolog is és az mögött még egy...Ha nem nézünk a dolgok mögé nehéz megérteni őket.És ahogy mondtad,van aki már nem hisz a kis dolgok boldogságában,de az mögött egy keserű ember rejtőzik.Így már a végső boldogság elérése valóban oly messze van...és ezt tudják ők is.De valaki már nem küzd,hanem beletörődik.

A tükör elött állok egy pár tágra nyílt szemmel
a képről pillantásom egy percre sem veszem le.
Gondolatok a fejemben nyúlnak mint egy madzag
mint képkockák egy filmben oly gyorsan el szaladnak.
A hűség lángja lobbant fel bamba tekintetemben
mely egykor tiéd volt de elszúrtad ezt szerelmem.
Itt állsz te is melettem mint egy rohadt kopogó szellem
viszont a különbség az hogy neked megvetés szemedben.
Miért nézel rám így,mi ez a keserű száj
Talán egy hatalmas robannó citromba haraptál?
Mitgondondoltál ezután majd mit diktál az akarat
azt max hogy egy stillfürésszel vágjam el a nyakadat.
Lelkemben mi most dominál az az izoláció
A mi szerelmünk most akkor egy kitaláció?
Az ideg állapotom az most teljesen relatív
de az isten játéka tudom kurvára kreatív.
Néha elkap a vágy hogy igazán szivből szeresek
meg hogy minden emberrel én csak jót tehessek.
Néha elkap a félelem hogy csak rosszat teszek
Néha kötelet a nyakamra ez az amit én veszek.
 

Ez most teljes egyszerűséggel egy kérdés lesz tőlem. Ki miben hisz? Ki hisz például szellemekben, álmokban, természetfeletti dolgokban, stb?

Egyszerűen érdeklődöm, magam sem tudom miért. Én nagyon a racionalitást követem, bár nálam ez egy kicsit ellentmondásos. Hiszek természetfeletti dolgokban, mégis mindent elkövetek, hogy leleplezzem annak valódiságát. Amivel foglalkozom, annál általában sikerül is megoldanom, olyankor azonban nem boldogságot, sokkal inkább csalódottságot érzek. De hát Hugh Laurie is megmondta: ,,Ha egy csoda elmúlik, amint fény derül az igazságra vele kapcsolatban, akkor az nem is volt csoda."
Szeretek hinni dolgokban, de ugyanekkor késztetést érzek aziránt is, hogy küzdjek a leleplezéséért, hogy bizonyítsam: nincsenek nagyobb erők a valóságnál. De például a tudósokat ki nem állhatom. Engem abszolút idegesít, hogy mindenre rá akarnak bizonyítani mindent. Miért nem akarják meghagyni az embereket néha abban a tudatban, amiben ők vannak? Néha sokkal jobb álmodni, mint szembenézni a zord igazsággal. Ezt a saját tapasztalataim által tudom. De nekik semmi nem elég, ők mindenre választ akarnak találni, és bár tudom, hogy nem gonoszságból, én valamiért így is rosszindulatúságnak értelmezem ezt.
Mondjuk meg egy három éves kisgyereknek, hogy nincsen Mikulás, nincs Húsvéti nyuszi, és ugyanezt érjük el. Persze mondhatjuk, hogy már "nem vagyunk kisgyerekek", de a lelke mélyén minden ember az marad. Kinek nem hiányzik az, amikor a legostobább dolgokban is hinni tudott anélkül, hogy rádöbbent volna mennyire lehetetlen mindez? Mikor reménykedhetett bármiben?

Én örülök, hogy nem mindenre tudnak rábizonyítani valamit, mert zordnak tűnne a világ, ha nem hinnének az emberek csodákban. A hit az egyik legnagyobb erő a világon szerintem, ami embernek adatott. Hit nélkül csak lennénk, várnánk, de nem lenne többé optimizmus sem a világon, ami pedig nagyjából ugyanaz lenne, mintha élőholtak járkálnak fel-alá a Földön.

Először is köszönöm a megtiszteltetést hogy csatlakozhattam 3 társamhoz kikkel az a célunk hogy hatással legyünk az itt jelen lévő személyekre.

Az én személyem egyszerű és egyben bonyolult is.Az eszmék az erkölcsök amik minden percünkben meghatározzák cselekedeteinket és minden napjainkat,olyan fontosak hogy azt el se tudjuk képzelni.Hisz mik vagyunk mi és miért is vagyunk itt?Mi alapján cselekzünk és mi alapján alakul a sorsunk.Ezek a kérdések számos mondatot és kérdést hagynak magunk után.És még fel se tettem azokat a kérdéseket amik megannyi filozófust foglalkoztatnak.Mi az élet értelme?Mi a szerelem?Mi történik velünk halálunk után?És sorolhatnám a kérdéseket még:)Az én célom hogy ezekre valamilyen szinten válaszokat kapjunk,már amennyire lehetséges ez.

Továbbá számomra nagyon fontosak az erkölcsi kérdések,mi számít jónak és mi számít rossznak?Erre a kérdésre adhatunk talán a legkönnyebb választ...és egyben a legnehezebbet is.Hát csapjunk bele.Üdv mindenki:)

Szeretettel köszöntök mindenkit ezen a csodálatos bolg oldalon.Előszöris szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni. szóval igen mint FreakyX barátom is mondotta elég sok mindenben hasonlítunk egymásra. Mindketten poénosan fogjuk fel az életet és mind ketten sok mindenből  viccet csinálunk. Én személy szerint sokszor a blog oldalon és a facebookos oldalon is a rímhányó romhányi címet fogom betölteni. Ennek különösebb oka nincs szimplán azért csinálom mert szeretek rímekben beszélni és itt megadatik nekem a kellő alkalom és környezet hogy egyes dolgokról tréfás kis rímes alakban írjak. Persze lesz majd mikor hoszabb kerek egész műveket fogok közzé tenni.Ha olyan téma adódik ahol komoly gondolat meneteket kell folytatni ott egyértelmű hogy nem fogok rímekben írni mert egy jól megfogalmazott szöveggel sokkal komolyabb érzelmeket lehet kelteni egy emberben mint ha rímekben írnám le a véleményemet. Szóval körülbelül ennyit kell tudni rólam és a tevékenykedéseimről amiket az oldalon fogok elvégezni.

-Titosz

Csá csá!

Először is kellemes ünnepket! :D

Másodszor: itt a kritikus, a Bartimaeus (igen, voltaképp ígyy hívnak; az X az mellékes, de nem kell vele foglalkzni); Freaky(X hanyagolható. Mármint az X.) javaslatára csatlakoztam a baráti körbe.

Meg kell mondjam, a bloggerkedés új dolog, de belelehet rázódni. Oh, de nem ez lesz az én attrakcióm, hanem amit elővennék; mert sok minden nem okés a részemről. Pl. egyes filmek (Az Utolsó Léghajlító, példának okáért), személyek (M. Night Shayalaman, példának okáért), művek, dolgok, stb. Kap hideget--meleget, ahogy tetszik. Persze nem szárazon, mint a smack-tészta szűzen a csomagjában; dehogyis. Ettetek már tésztát MAGÁBAN? Hát persze hogy nem, mert elő kell készíteni nyilván, pupákok. Meg kell fűszerezni meg miegymás. És én is megfűszerezem gondolataim.

Meg lehet, hogy egy témát többször is érinteni fogok; sőt olyat is amit már előttem elsütöttek; ez fel lesz tüntetve; olyan bunkó nem vagyok.

No, jövőhéten hétfőn jelentkezem. Vagy korábban, ki tudja :P

- Bartimaeus(X) -

Akkor írom én a bemutatkozást lévén, hogy négytagú csapatunk fele még most regisztrál blog.hu-ra. :D
Én Freaky vagyok, az X nem csak az én nevem végén található meg, sajnos már használt volt ezen becenév. Az én fejemből pattant ki az ötlet, így én foglalkozom a külalakkal, bloggal pedig főleg, hiszen nekem már van tapasztalatom e téren.
Szeretek írni, főleg történeteket, már egy fantasy regényt meg is írtam, melynek második részén dolgozom (öt részre tervezem), de egyelőre csak ismerősök körében elterjedt. Verseket is szoktam, majd mostantól itt is publikálom őket.Sokak szerint tehetséges vagyok, és van pár barátom, akik ugyan más ágakban, de szintén azok, és így született az ötlet.
Egy facebookos oldal, mely összehozza az embereket, gondolatmenetünk talán bennük is felébreszt valamit és hozzászólnak, netán ellentétes véleményt, a lényeg, hogy kialakuljon egy társalgás. Fiatalok vagyunk, így természetesen nem marad ki a humor még a legmélyebb gondolatokból sem, s bár csak ketten parodizálunk sokmindent Titosszal karöltve, azért másik két társunk is nagy viccmester. Talán csak annyi a különbség, hogy ők komolyabban veszik az életet.
Bartimaeust kiváló kritikusnak ismertem meg, így ő ezzel fog jeleskedni.
Spartacus szeret merengeni, töprengeni dolgokon, tőle filozófiára számíthatunk sokat.
Én személyszerint főképp rímhányásaimmal fogok itt megjelenni, vagy csupán közéleti bejegyzésekkel, és Titosztól is valami hasonlót várhatunk. Nem is szaporítom tovább a szót, hiszen társaim is szeretnének beköszönni. Amennyiben felkeltettük érdeklődésed, nyugodtan lájkolj a Neighbours of Destiny csapatra, hiszen innen indultunk, és bár még alig húszan vannak csapatunk kedvelői között, nem rossz ez pár napért, úgy vélem. :)